|
Hagyományos és felületszerelt alkatrészek kiforrasztása, paneltisztítás – egy készülékkel
Ma már nélkülözhetetlen az elektronikai javítások során a minőséges célszerszám.
Szakembereink hibafeltárási feladataik mellett egyre nagyobb hangsúlyt kell, hogy fektessenek eszközparkjuk megfelelő felszereltségére. Talán túl sokat is. Vagy mégsem?
A következőkben egy olyan készüléket szeretnénk bemutatni, amely már ismert a szakemberek között, ám a mai napig nem talált még “méltó ellenfélre”.
Talán nagyon merész vállalkozásba kezdett a gyártó mikor elhatározta, kifejleszt egy olyan kiforrasztóeszközt, amely merőben elüt az addig használatosaktól. A fő szempont persze az volt, hogy az adott funkciókat a lehető legnagyobb hatásfokkal és biztonsággal végezze el, s mivel a japánokra jellemző a miniatűrizálás, így ezt is a legkisebb méretre “zsugorították”.
A készülék belső felépítésében olyan megoldásokat alkalmaztak, mint az induktivitástól mentes PTC kerámia fűtőbetét, ahol a hőfokszabályozás fűtőbetét-ellenállásméréssel (feed back zero cross over type) történik a kiforrasztó hegy teljes hosszán keresztül, kiküszöbölve, hogy az ón már a hegyben elkezdjen hűlni és beragadjon. Ez a felépítés a 100 W-os teljesítménnyel egy nagyon hatékony hőfokszabályozást és működtetési folytonosságot eredményez, persze ólommentesen is.
A SC-7000Z másik fontos alkotóeleme a beépített membrán-pumpa, amely szeleppel ellátott, és alkalmas a levegő állandó szívására (vákuum, hagyományos alkatrészeknél) illetve fújására (forró levegő, felületszerelt alkatrészeknél). A pumpa tartós működését az ón begyűjtésére is használt tároló-szűrő biztosítja, megakadályozva a membrán és a szelepek elgyantásodását. A megfelelő teljesítmények mellett, működés közben is vibrálásmentes a rezgéseket elnyelő gumipárnáknak köszönhetően. Nem egy mellékes szempont, ha kézi készülékről beszélünk. Egyesítve a fentieket, a készülékkel a furatgalvanizált többrétegű nyomtatott áramkörökről is kiforraszthatóak az alkatrészek, mindennemű rongálás nélkül. Használatával biztonságosan és gyorsan tisztíthatjuk meg a pad-eket vagy akár a BGA-t is.
A készülék kiválóan alkalmas felületszerelt alkatrészek kiforrasztására is, mégpedig úgy, hogy két módszer is a rendelkezésünkre áll. Az egyik szett az adott méretű kiforrasztó fejeket tartalmazza, míg a másik módszer a forró levegős kiforrasztás, amihez a szükséges segédeszközöket valamint a speciális fúvófejet az SMD-SET-ben állították össze. A kedveltebb forró levegős módszer előnye persze az, hogy alkatrésznagyságtól függetlenül tudunk vele kiforrasztani, csak a szettben található eszközök igénybevételével, nem kis költségmegtakarítással. A két alap üzemmód (szivás és kifújás) váltása váltókapcsolóval történik.
A berendezés nem helyhez kötött ezért bárhol alkalmazható. A mai széleskörű felhasználását még a gyártót se láthatta előre, hiszen a 80-as évek végén elsődlegesen szervizcélra tervezték, ám mára már ipari célokra is használják, többműszakos munkarendekben.Az SC-7000Z egyszerű és könnyű használatát mi sem bizonyítja jobban, mint a szakmunkásképzőkben tapasztaltak, ahol a 15 éves, a forrasztástechnikában még gyakorlatlan diákok percek alatt sajátítják el használatát, és alkalmazzák megfelelően.
Műszaki adatok
|
Hálózati feszültség : 230 V, 50 Hz Névleges teljesítmény :120 W Kompresszor : membrán pumpa Motorteljesítmény : 15 W Vákuumteljesítmény : 650 Hgmm Maximális vákuum elérése : 0,1 s Kifújási teljesítmény : 15 l/perc Fûtõbetét : PTC kerámia, 100 W Hõfokstabilizálás :fûtõbetét ellenállásméréssel Hőfokszabályozás : 350-500 C Összsúly : 420 g
|
|
|
|
|
|